Lélekenciklopédia ​II. Kötet - A lélek szerepe az emberiség szellemi fejlődésében

Lélekenciklopédia ​II. Kötet - A lélek szerepe az emberiség szellemi fejlődésében
Szerző: Simon-Székely Attila
Megjelenés: 2016
ISBN: 9789636937102
Állapot: új
Nyelv: magyar
Termékazonosító: 6666
Ár:
Ár:5,990 Ft

A könyv tartalmáról

Lélekenciklopédia ​II. Kötet - Filozófia, tudomány, paratudomány
A ​Lélekenciklopédia négy kötete betekintést nyújt a világ nagy mítoszaiban, vallásaiban, a filozófiában, a tudományos és a paratudományos gondolkodásban meglévő lélekfelfogások világába. Sajátos tartalma folytán egyedülállónak tekinthető a magyar és nemzetközi tudományos és kultúrtörténetben, valamint az enciklopédikus szakirodalomban is. Az enciklopédia szócikkei az adott terület lélekábrázolásait, -értelmezéseit bemutató, több oldalt kitevő, érdekes, olvasmányos, a laikus olvasó számára is érthető tanulmányok.
A Lélekenciklopédia olyan tudástár, amely a lélekre vonatkozó összes képzetet ismerteti, illetve ezekkel kapcsolatban a szellem, lehelet, pszichikum, tudat, öntudat, eszmélet, éberség, tudattalan, tudatalatti, test, szív, élet, halál, újjászületés, halhatatlanság, szellemek, démonok, ördögök, túlvilág, égi világ, alvilág fogalmait is interdiszciplináris, sőt, multidiszciplináris (azaz néprajzi, filozófiai, pszichológiai, pszichiátriai, teológiai, antropológiai, természettudományos stb.) szemszögből vizsgálja.
A II. kötet a lélekkel és rokonfogalmaival kapcsolatban álló európai filozófiai rendszereket, természettudományokat és paratudományokat foglalja magába, mely egyszerre tudományos monográfia, tanulmány, referenciaanyag, tankönyv és ismeretterjesztő munka is. A kiváló szerzők, lektorok és szerkesztők munkájának tulajdoníthatóan páratlan, egyedi alkotás, de azért is az, mert a témában nem állnak rendelkezésre hasonló szakkönyvek, tankönyvek, oktatási segédanyagok, jegyzetek vagy elektronikus források. Ennek megfelelően általános műveltséget formáló és pedagógiai hatékonysága kiemelkedő, mivel érdekes, olvasmányos, leíró jellege folytán az olvasó figyelmét leköti, ugyanakkor megragadó stílusban oktat, közvetít új ismereteket, információt mind a szakember, mind pedig a nem szakértő számára is.
A Lélekenciklopédiát emiatt az egyetemeken, kutatóintézeteken, vallási felekezeteken kívül még az emberiség csodálatos kultúrája iránt érdeklődő Olvasó figyelmébe is ajánlom.

A szerző művei

Webáruházunk oldalain található információk, illetve termékek nem helyettesíthetik a megfelelő szakember/orvos véleményét, amennyiben egészségügyi problémája van, kérjük minden esetben forduljon háziorvosához.